—Ne csináld! -ordított rám Emma. 
  — Eh...várj...MI?? áu! - kiáltottam fel. 
Nos igen, sikerült elkalandoznom a gondolataimba, és hát, kémia órán cukrot melegítettünk. Megégettem magam..
— Menj ki gyorsan, és engedj rá hideg vizet! - szólt a tanár. — De ne maradj sokáig.
Felálltam, és kisétáltam az ajtón. Amúgy most már egész jól kijövök az osztálytársaimmal, nagyon kedvesek, egyedül csak Klau utál, mondjuk, azt hiszem most már tényleg van miért... -mosolyodtam el- és megengedtem a csapot.
— Hát te? -szólt egy hang mögülem, mire megfordultam és ő állt velem szemben, és engem nézett azokkal a gyönyörű smaragd zöld szemeivel.
— hát...én..csak megégettem magam.. - mondtam halkan.
— megégetted??? mutasd! -kapta el a kezem és húzott magához. — Ez tényleg nem valami szép..őszintén...mit csináltál?! De egy lökött vagy te.. - puszilta meg a kezem, és elővett a zsebéből egy kendőt. Egy szép világos kék kendő volt, a közepén egy arany szállal hímzett liliom. Rá kötötte a kezemre, és újra megpuszilta. — Na, mehetsz, most már minden oké lesz. -simította végig a hajam. 

  Az osztályba vissza érve, mindenki rákérdezett, hogy jól vagyok e, mivel nagyon vörös a fejem.
 — naaa kivel találkoztál?? :3 - jött oda hozzánk Peti
 — héé, nem a te dolgod, ez csajos megbeszélés! -szólt rá Emma nevetve.
 — De most komolyaaan, ne csináljátok máár!! :D tudni akarom! -nevetett fel.
 — biztosak vagytok benne? -szólaltam meg hirtelen, és mindketten furcsán néztek rám.
 — IGEN! - kiáltottak fel egyszerre
 — psszt. gyertek közelebb, nem akarom , hogy más is hallja. -közelebb jöttek, és mikor a fülükbe súgtam azt a bizonyos nevet...mindketten aggódva néztek rám.
 — nem... nem lesz ez így jó. Biztos vagyok benne hogy bántani fog. -mondta Emma
 — nem. -mosolyodtam el.  —hidd el, nem. megpróbálom rendben? 
 — rendben, de ha meg mer bántani...szétverem azt a gyereket! -szólt Peti
 — nyugi! nyugi!! :DD semmi nem lesz, bízzatok bennem :)
 — benned bízunk....benne nem. 
 — egy esélyt.
 — csak egyet! - mondták mindketten.
 — benne vagyok. :)

Suli után, mindhárman elmentünk a kisállatboltba. És mikor benyitottam, kész káosz volt. Mindenhol! a kutyák kiengedve a ketrecből, a madarak a kalitkából, a cicák is össze-vissza rohangáltak. Gyors becsuktuk az ajtót és körülnéztünk. Sehol senki.
 — Daniiii! -kiabáltam.
 — Itt vagyok! - szólalt meg egy hang a dobozok mögül. És mikor oda néztünk, nagyon megrémültünk. Dani fejéről csurgott a vér, és nézett ránk. 
 — bocs...elestem, bevertem a fejem és elszabadult a pokol. 
 — na gyere. -nyújtottam a kezem, és felhúztam.
 — hát te....ti?! -lepődött meg.
 — ők a barátaim, be szeretném mutatni neked őket -mosolyogtam. 
 — minek?! -nézett rám szúrós szemmel. 
 — figyelj, bemutat és kész, nem kell túl reagálni oké? -szólalt meg Peti.
 — jólvan, Dani vagyok, akartok valamit?
 — igen! - mondta Emma.  — a barátaid lenni, ha vele kedves vagy, -mutatott rám.  — akkor mi itt vagyunk veletek és kész.
 — istenem...több ember több probléma. -kezdett el pakolni.
 — egy esélyt? -kérdeztem kiskutya szemekkel(legalább is remélem)
 — ....egyet, csak egyet. 
 — hurrá! -ugrottam a nyakába és átöleltem. Viszonozta, és ez olyan boldoggá tett mint még soha semmi a világon. Ezután siettünk, össze pakoltunk, és meglepően mindkét "fél" jól elvolt egymással, nevettek beszélgettek stb. Időközben elaludtam, így nem emlékszem sokra. Mikor felkeltem egy szobába voltam. Nem az én szobámban.
 — jó reggelt hét alvó. -mosolygott rám, mellőlem....Dani?
 — mi? mi? mi? micsoda? ez meg hogy, mi történt?
 — elaludtál, nem bírtunk felkelteni, Peti és Emma elmentek, rám bíztak, behoztalak a szobámba, betakartalak, és be feküdtem melléd, nem volt kedvem beágyazni kint.
 — s...s..sajná...sajnálom..-néztem rám.
 — semmi gond -röhögött.  — miért lenne gond? :D csak...jelenleg hajnali 4 van, nincs kedvem felkelni szóval...nem aludnánk vissza? majd haza viszlek. 
 — biztos? nemgond? nem akarla..k.....zavarni - és ahogy néztem az alvó arcát, nyugodtsággal töltött el, hogy itt van mellettem, nem éri semmi bánat, semmi gond, csak alszik, nyugodtan.........mellettem <3